Zimbardótól Yann Arthus-Bertrand-ig – Sikeres évadot zárt az Európa Pont

2011 óta minden évben mi nyertük el a pályázati lehetőséget az Európa Pont kulturális programjainak megszervezésére. A 2016/2017-es évadban összesen 24 rendezvényt szerveztünk, köztük koncerteket, filmvetítéseket és kerekasztal-beszélgetéseket.

A legnépszerűbb program ebben az évadban a francia fotós, környezetvédő és filmes, Yann Arthus-Bertrand látogatása volt, akivel az Európa Pontban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban is beszélgettünk, utóbbi helyszínen levetítettük Human című filmjét is. A két rendezvényre összesen több mint 400-an jöttek el. Az alkotó mesélt pályája alakulásáról és elárult részleteket most készülő, Woman című új filmjéről is.

Yann Arthus-Bertrand és McMenemy Márk az Urániában

Az évad során vendégünk volt többek között a stanfordi börtönkísérlettel elhíresült szociálpszichológus, Philip Zimbardo, a belga szövetségi rendőrség stratégiai tanácsadója, Saad Amrani, Térey János író, műfordító és Nádasdy Ádám költő, műfordító, Hajdú D. András fotós, Pethő András tényfeltáró újságíró és Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete is.

Koncertjeink közt szerepelt az Anna and the Barbies akusztik trió, a Nemadomfel Együttes és a Tudósok fellépése. Levetítettük Till Attila Tiszta szívvel című filmjét, az Oscar-díjas Spotlightot és a Toni Erdmann című német sikerfilmet is.

Fotó: Ponicsán Kristóf