Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Zeneszerzés a digitális korban / Bérczesi Róbert – koncert

2018. február 22. – 19:00 - 22:00

Bérczesi Robi önálló projektje, az „Én meg az Ének” a dalszerző zenei munkásságának legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel. Az egyszálgitáros koncerteken egyaránt felcsendülnek a Hiperkarma és a BioRoBoT legnagyobb slágerei, az előadó kedvenc, régebbi magyar számainak átdolgozásai, valamint kedvenc magyar népdalai is. Igaz, a projekt elsősorban szóló felállásként vált ismertté, az első, és eddigi egyetlen „Én meg az Ének” lemezt, az emléxel?-t hangszeres zenészekkel kiegészülve rögzítették 2010-ben. Az egyszálgitáros produkcióval Robi nagy sikert aratott az egész országban. A legemlékezetesebb előadás a 40. születésnapján, rendhagyó módon kamarazenekarral előadott „Én meg az Ének” koncert volt a Művészetek Palotájában. A nagy sikerre való tekintettel Robi azt tervezi, hogy a készülő második lemezt már egy színházturnén is bemutatja, szintén nagyzenekarral.

Bérczesi Róbert zenész dalszerzővel arról beszélgetünk majd, hogy milyen nehézségekkel néz szembe ma egy zeneszerző, amikor választ kell adnia az új kihívásokra, ugyanakkor hogyan tudja kihasználni a digitális kor által kínált lehetőségeket. A beszélgetést az előadóművész koncertje zárja.

A dalszerző oldala: https://www.facebook.com/berczesirobi/

Részletek

Dátum:
2018. február 22.
Időpont:
19:00 - 22:00

Helyszín

Európa Pont
Millenáris Park - Lövőház u. 35.
Budapest,1024HU
+ Google Térkép

Szervező

Európa Pont
Honlap:
https://www.facebook.com/europapont/